Login

PrintSajtóközlemények

2012. április 20. - Környezet Charta

 

Harmadik alkalommal ünnepelték a Környezet Charta aláírását

A francia érdekeltségű vállalkozások felelős magatartással szolgálják a magyar gazdaságot

Szeged, 2012. április 20. – A Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara (MFKI) tagvállalatai továbbra is aktívan szolgálják a fenntartható fejlődést, és ezzel a magyar gazdaság versenyképességét is növelik. Elkötelezettségüket legutóbb az MFKI által szervezett szegedi Környezet Charta konferencián erősítették meg.

A hazai gazdaság jövője nagymértékben múlik az itt tevékenykedő külföldi érdekeltségű vállalkozások eredményességétől, ez a világgazdasági válság 2008-as kezdete óta nyilvánvalóbb, mint valaha. Ahogy az is, hogy ezekben az időkben a cégek működésében a környezetvédelmi szempontok egyre inkább a háttérbe szorulnak. A folyamatokra reagálva és a fenntarthatóság elkötelezettjeként a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara 2009-ben létrehozta Környezet Chartáját, lehetőséget biztosítva ezzel tagvállalatainak arra, hogy kifejezzék „társadalmi szerepvállalásukat az élhető környezet megteremtésében, a meglévő természeti értékek védelmében és a környezet jobbá tételében”. Az aláírók ezt a szándékukat minden évben megerősítik, a Környezet Charta megalapításának évfordulójára szervezett szakmai konferenciával.  

2012-ben harmadik alkalommal ünnepelték az MFKI tagvállalatai a kezdeményezés évfordulóját, ezúttal Szegeden, az EDF DÉMÁSZ székházában. „Nagy örömünkre szolgál, hogy az esemény házigazdáiként hozzájárulhattunk a fenntartható vállalati magatartás népszerűsítéséhez. A mai napon büszkén mutattuk be Zöldforrás Biogáz Erőmű Projektünket, amely a helyi mezőgazdasági vállalkozásokra épül, és megújuló energiaforrásokból táplálkozik, ezzel erősíti szervezetünk zöld arculatát. A felelős magatartás vállalatunk egyik alapértéke lesz a jövőben is” – mondta el Thierry Le Boucher, az EDF magyarországi főigazgatója. 

A szakmai találkozó fő témája idén a fenntartható energia és közlekedés volt, amelyről a házigazda EDF DÉMÁSZ-on kívül az esemény másik főtámogatója, a GDF SUEZ, majd a Schneider Electric, a Total Hungária, a Citroën Hungária, a Peugeot Hungária, az Energy Hungary és a Bureau Veritas tartott előadást, a Renault Hungária pedig kiállítóként volt jelen. „A GDF SUEZ egyik fő célja, hogy termékfejlesztései révén minél magasabb színvonalon szolgálja ki ügyfeleit, megfelelve a kor dinamikus műszaki, technikai és pénzügyi elvárásainak. A GDF SUEZ energiaágazatának magyarországi leányvállalatai egész tevékenységük során törekszenek arra, hogy élére álljanak a technológiai fejlődésnek és működésük során a legmodernebb környezetvédelmi technológiákat alkalmazzák, elősegítve ezzel is a fenntartható fejlődést” – fejtette ki Németh Adrienne, a GDF SUEZ kereskedelmi igazgatója. A konferencia résztvevői többek között elektromos autókkal, töltőállomással, fenntartható üzleti modellekkel és az új energiagazdálkodási szabvánnyal ismerkedhettek meg. Az eseményt egy aláírási ceremónia zárta, ahol az új belépő A Lex Expert Műszaki és Fordító Iroda, Energy Hungary, Lafarge Cement Magyarország, Prohuman Kft., TMF Hungary és Total Hungaria cégekkel 87-re emelkedett a Környezet Charta aláíróinak a száma.

2011. szeptember 24. - Egészség Charta

 

AZ EGÉSZSÉG GAZDASÁGI ÉRTÉK 
KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉG CHARTA ALÁÍRÁSÁNAK ELSŐ ÉVFORDULÓJÁN
 

Konferenciát szervezett az egészségtudatos vállalati magatartás témájában a Magyar Francia Kereskedelmi és Iparkamara szeptember 24-én. Az eseményre az Egészség Charta aláírásának egyéves évfordulóján került sor. A rendezvényen a Kamara tagvállalatai áttekintették az eddigi programokat, és számvetést készítettek az egy év alatt elért eredményekről. 

A Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara tagjai 2008. szeptember 25-én aláírták az Egészség Chartát, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az egészség, mint gazdasági érték jelentőségére, a különböző gazdasági szereplők felelősségére ezen a téren, továbbá, hogy jó példákkal szolgáljon a munkatársak hatékony egészségvédelme érdekében (egészségügyi felvilágosítás, szűrővizsgálatok, egészséges étkeztetés, sport). 

Tavaly 45 tagvállalat csatlakozott a kezdeményezéshez a Charta aláírásával. A Kamara tagjai kinyilvánították, hogy a dokumentum elfogadása egy hosszabb folyamat első lépése, melynek célja, hogy kiemelje a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának fontosságát az egészségvédelem területén. Ezek a vállalatok úgy döntöttek, hogy a magukénak vallott értékeknek megfelelően, az Egészség Charta aláírásával a felelős vállalati hozzáállás mellett teszik le voksukat, ezáltal kifejezik elkötelezettségüket az alkalmazottaik, életminőségének javítása, valamint általában a társadalom fejlődése iránt. 

Az Egészség Charta különösen nagy jelentőséggel bír, egy olyan országban, amelyben - más európai országokkal összehasonlítva - rendkívül kedvezőtlenül alakulnak a lakosság egészségvédelmi mutatói. A Magyar Francia Kereskedelmi és Iparkamara tagjvállalatai ennek szellemében, a Charta köré csoportosulva részt vállalnak e közérdekű misszióból. Mindezt követendő példaként szeretnék állítani más vállalatok számára. 

A stratégiai kezdeményezés sikerének hatására a Kamara vállalta, hogy évente számvetést készít az elindított programokról és tájékoztatást nyújt azok eredményeirol, ezért 2009. szeptember 24-én konferenciát szervezett a Charta aláírásának első évfordulója alkalmából. Az esemény alkalmával az MFKI tagvállalatai közül újabb 30 cég csatlakozott a tavalyi aláírókhoz, ezzel számuk közel 80-ra emelkedett. Ez mintegy 25 ezer munkavállaló egészségi állapotának javulását eredményezi. 

A konferenciát, melyet megtisztelt jelenlétével Dr. Székely Tamás egyészégügyi miniszter, René Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete és Dr. Gara Imre, a Nemzeti Egészségügyi Tanács alelnöke, a Sanofi-Aventis székhelyén rendezték meg. 

2011. május 24. - Környezet Charta

 

Felelősséggel a jövőnkért
ALÁÍRTÁK A KÖRNYEZET CHARTÁT

Ha szeretné letölteni a sajtóanyagot, klikkeljen erre a linkre!

2010. május 11. - Eric Lavost a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara új elnöke

 

Az MFKI legutóbbi közgyűlésén, május 11-én 93 szavazati joggal rendelkező tagvállalat vett részt, akik megválasztották a kamara új igazgatótanácsát, majd az igazgatótanács az új elnököt. Eric Lavost korábban már volt az igazgatótanács tagja (2006-2007), majd alelnöke (2007-2009), most pedig 3 éves mandátumot szerzett az MFKI elnökeként. 2003 óta a Francia Külkereskedelmi Tanácsosi címet is betölti. 

A 4 gyermekes, 41 éves Eric Lavost 2006 óta tartózkodik Magyarországon a Banques Populaires csoport képviseletében, feladata pedig a cégcsoport partnervállalata, a Volksbank Magyarország nemzetközi céges ügyfeleivel való kapcsolattartás felügyelete. Korábban Kamerunban volt kiküldetésben (2002-től 2006-ig), valamint a Banque Populaire Cote d’Azur (Alpes-Maritimes, Var et Monaco) nemzetközi felelőse volt 1996 és 2002 között, karrierjét pedig az Indosuez Paris-nál kezdte a Banki Műveletek Igazgatóságán, majd a Tőzsde Osztályon. 

A Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamaráról:
A Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara 1991-ben alakult. A kamara missziója, hogy hozzájáruljon a Franciaország és Magyarország közti kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséhez, és segítse a francia cégeket magyarországi beruházásaikban, a magyar vállalkozásokat pedig franciaországi üzleti kapcsolatépítésükben, illetve érdekképviseleti szervezetként közreműködjön a tagok fontos gazdasági kérdésekben képviselt közös álláspontjának eljuttatásában a döntéshozókhoz. 

A jövőre 20 éves fennállását ünneplő MFKI jelenleg több mint 220 tagot számlál, akik között különböző ágazatokban tevékenykedő francia érdekeltségű, külföldi, valamint magyar vállalatok, illetve egyéni tagok egyaránt képviseltetik magukat. A kamara kiemelkedően fontosnak tartja az olyan dinamikus, üzletorientált rendezvények szervezést, mint a Business Mixer, vagy a Speed Business Meeting, melyek elősegítik a tagvállalatok közötti információáramlást is. 

Az MFKI szintén nagy tapasztalatot halmozott fel a szakmai klubok animálása (Pénzügyi, HR, Kommunikációs,  Logisztikai…), valamint a Charták kidolgozása terén (Egészség, Környezetvédelem), melyek amellett, hogy növelik a kamara népszerűségét és ismertségét, hozzájárulnak a tagok üzletszerzési lehetőségeihez is. 

2010. április 22. - Francia példa a felsőoktatás és a vállalati igények összehangolására

 

Évek óta problémát jelent Magyarországon, hogy az egyetemekről frissen kikerült diákok elméleti felkészültségüket nehezen tudják kamatoztatni a cégeknél, amelyek gyakorlati tudással felvértezett munkaerőre várnak. Megoldást jelenthet az a francia példa, amit a felsőoktatás és a vállalati igények összehangolására alakítottak ki. A francia Advancia Menedzsment és Vállalkozási Főiskola többek között Magyarországon is futó DJEET projektje gyakorlati képzésével orvosolhatja a problémát.

Támogató tagjaink